Fotó: Fülöp Dóra
Azok számára, akik jártak Szarajevóban, nem ismeretlen az óvárosi forgatag és a kis utcácskákban megbújó megannyi üzlet. A Baščaršija egyik jellegzetessége a turisták által csak bazárként emlegetett Kazandžiluk, melyben a szarajevói mesterek ma is hagyományos módszerekkel készítik a különböző használati- és ajándéktárgyakat.
Az első kézművesek
A szarajevói kézművesség története nagyjából egyidős a város történelmével, melyet Isa-Beg Ishaković 1462-ben alapított a Miljacka folyó partján. Kezdetben – az 1489-es dokumentumok alapján – a mesterek (kovácsok, kardkovácsok, csizmadiák) elsősorban a hadsereg szükségleteit kiszolgálva nyergeket, kardokat és különböző bőrtermékeket készítettek a területen. A későbbiekben hozzájuk csatlakoztak a patkókat, kosarakat, illetve asztalokat készítő munkások és nagyjából 1528 és 1536 között jelentek meg az ötvösök, az ezüstművesek és az ún. kazadzisok (rézművesek). A város a 19. század végére mintegy 70 különböző mesterséget és 400 kézműves terméket jegyzett, melyek közül a kovácsok termékei voltak a legnépszerűbbek.
A központ köré szerveződő mahala városszerkezet a kézműves üzleteket a kezdetektől bazárokra osztotta. Külön utcában kaptak helyet a hentesek, a bőrművesek, a kovácsok, vagy a szabók. Szarajevó óvárosának utcanévtáblái néhol a mai napig őrzik a mesterségek egykori elosztását.
Ipari forradalom
Szarajevó fennállásának több évszázados történelme során az egykor virágzó szakma igen nehéz helyzetbe került az ipari termelés megjelenésével. Egyes mesterségek a modern technológiák bevezetésével perifériára kerültek, más szakmák pedig az életformák változásával fokozatosan megszűntek (kardkovács, késkészítő). Miután Bosznia 1878-ban az Osztrák-Magyar Monarchia részévé vált, a területen tömegével kezdtek megjelenni a nyugatról érkező olcsó ipari termékek, ezzel pedig megnőtt annak az esélye, hogy a szarajevói mesterségek jelentős része örökre eltűnik. Ennek megakadályozása érdekében az ország vezetése új intézkedéseket vezetett be a kézműves tárgyak megőrzése érdekében. Megalakult a Kézműves Műhely, majd 1905-ben megkezdődött a mesterségekkel kapcsolatos oktatás és az intézkedéseknek köszönhetően sikerült megőrizni a régi mesterségeket.
Fotó: Fülöp Dóra
A Jugoszláv Királyság idejében a kézművesség az egyik legfontosabb iparággá fejlődött, a II. Világháború azonban újra nehéz körülmények közé taszította a mestereket.
A város üzleteinek listája szerint Szarajevóban 1950-ben összesen 742 üzlet működött, melyekben 1196 kézműves és 190 tanonc dolgozott. A kormány szövetkezeti rendszerbe próbálta tömöríteni a mestereket, ezért aki önként az államnak adta az üzletét, automatikusan állami kézműves státuszt és üzletvezetési jogot kapott. A kézművesek vonakodtak az üzletek átadásától, egy év alatt mindössze tizenegyen kaptak állami címet Bosznia-Hercegovinában.
Az idő előre haladtával az egyre sokasodó olcsó iparcikkek többször veszélybe sodorták a különböző mesterségeket, az állam és a kézműves iskola összefogásával azonban végül sikerült megállítani a folyamatot.
A 20. század végétől napjainkig
A délszláv válság ideje alatt a kézműves mesterek elsősorban a szarajevói polgárok túlélését segítő tárgyakat kezdtek készíteni. Megjelentek a szarajevói „bádogosok”, akik fatüzelésű kályhák készítésébe kezdtek, amikor a városban már sem ivóvíz, sem áram, sem fűtés nem volt.
Bár az évszázadok alatt sok mesterség kihalt, a szarajevói utcanevek mai napig az egykor virágzó mesterségekről tanúskodnak. Az a pár kézműves, akinek elődjei túlélték a nehézségeket, ma a Kazandžilukban tömörülnek és rendkívüli élményeket nyújtanak Szarajevó polgárai és a látogatók számára.
A Hidić testvérek és ami mögötte van
Itt, Szarajevó egyik legrégebbi utcáján, a Kazandžilukon találjuk a Hidić család üzletét, amely családi vállalkozásból mára világszerte ismert turisztikai látványossággá nőtte ki magát. A kis helyiségben megszámlálhatatlan, kézzel megmunkált használati és ajándéktárgy fogadja az ide betérő turistákat a kis hűtőmágnesektől a bosnyák kávéskészleteken keresztül az egészen elképesztő méretű fali díszekig. Kenan Hidić, a Hidić testvérek egyik tagja büszkén mesél a közös családi hagyományról.
Kenan (balra) és Adnan Hidić
Fotó: A Hidić család archívumából
„Nagyapám, Mehmed 1935-ben kezdett foglalkozni a mesterséggel, ő adta tovább a tudást apukámnak, aki pedig továbbadta azt a testvéremnek és nekem. Kevesen foglalkoznak ezzel a mesterséggel Szarajevóban, nem könnyű elsajátítani. A szakmánk leginkább az ötvös munkához hasonlít, de míg az ötvösök kovácsolnak, a rézművesek vésőkkel különféle díszeket, motívumokat faragnak a rézbe.”
A Hidić család igazi lokálpatriótaként büszke arra, hogy mestersége révén Szarajevó történelmének részévé vált és igyekszik továbbadni a tradíciót, népszerűsíteni a szarajevói mesterséget szerte a világon. Emlékszem, pár évvel ezelőtt Kenan aggódva beszélt a családi vállalkozás jövőjéről, amikor kamasz fia érdeklődéséről kérdeztem. A most 18 éves fiatalt azonban mára éppúgy megbabonázta a mesterség, mint apját, vagy nagybátyját, így mára rendszeressé váltak az olyan családi programok, melyeken három generáció dolgozik az új ajándéktárgyak elkészítésén.
Fotó: A Hidić család archívumából
„Sok tanulás, biztos kéz, rengeteg türelem és gyakorlás szükséges ahhoz, hogy az ember elsajátítsa ezt a mesterséget. Az ókorban külön szakma volt a rézművesek és a faragók mestersége, mi azonban mindkettőt tanultuk – rézművesek és faragók vagyunk egyben. Ismernünk kell a rézvágás, hajlítás és szegecselés folyamatait, a különböző díszítéseket pedig vésési technikával rajzoljuk a fémre. Sablonok nélkül dolgozunk, így minden tárgyunk egyedi és minden ajándéknak megvan a maga története.”
Az elsősorban Bosznia-Hercegovinára jellemző motívumokkal díszített ajándéktárgyak igazán különleges hangulatot árasztanak és elhozzák Szarajevó hangulatát az otthonunkba. Ha látni akarjuk a boszniai hagyományok és a művészet találkozását, mindenképpen érdemes követni a kis fémes, kopácsoló hangokat az Óvárosban.
