A Rogo Zade szarajevói mecset a bejáratánál található felirat szerint 1660-ban épült, összterülete valamivel több, mint 50 m². A szarajevói Sedrenik szomszédságában, a Rogina utca 1. szám alatt épült dzsámi a legkisebb mecset a régióban és Európában, de valószínűleg az egyik legkisebb a világon. A dzsámit 1972-ben állították helyre, addigi területe a jelenleginél is kisebb volt. Mivel a közeli szarajevói Sedrenik és Grlića brdo városrészekben számos mecset található, a Rogo Zade dzsámit nagyon kevés hívő látogatja, mára inkább egyfajta szimbólumként áll a város felett. Történetével kapcsolatban azonban számos legenda látott már napvilágot. 

Rogo Zade dzsámi Szarajevóban 

(A szerző felvétele)

Egy, a Rogo Zade dzsámival kapcsolatos legenda szerint a mecsetet Dobrobić király építette, a magyar muszlimok egy része pedig később telepedett le Szarajevóban a Sumbul mahala fölött és a Rogo Zade mecset közelében. A magyar menekültek borának édes íze és bódító illata számtalan látogatót vonzott ide.  

Egy másik história szerint a magyarországi bevándorlók - köztük három gazdag család - egykor mindent maguk mögött hagyva távoztak otthonaikból. Szarajevói letelepedésüket követően ők építettek imahelyet maguknak a mai Rogo Zade mecset helyén. Belmin ef. Bošnjić, a mecset imámja szerint ezzel magyarázható lenne a dzsámi mérete is, hiszen az ide érkező bevándorlók nincstelenül érkeztek és csupán egy általuk szabadon látogatható imahelyre volt szükségük. 

A legenda szerint a dzsámi udvarán található szőlőtőkét magyar menekültek a hazájukból hozták Szarajevóba

(Fotó: a szerző felvétele)

A mecsetben található egy turbe, három sírral. Úgy tartják, ezekben vannak eltemetve azok a magyar muszlimok, akik 300 éve érkeztek a városba az akkori magyarországi üldöztetés elől. 

A mezarjeben (muzulmán temető) található sírok egyikében nyugszik a híres bosnyák történész, Sidki Muvekit Hadžihuseinović is. 

Források:

https://en.posjeti.ba/2018/11/14/rogo-zade-mosque-in-sarajevo-one-of-the-smallest-mosques-in-the-world/ 

https://posjeti.ba/dzamija-rogo-zade-jedna-od-najmanjih-dzamija-na-svetu/ 

https://bhrt.ba/rogo-zade-najmanja-dzamija-u-evropi/ 

https://tarikjazic.wordpress.com/2016/10/11/vinogradi-kralja-dobrobica-i-dzamija-rogo-zade/ 

Fotók: a szerző felvételei (2023. május, Szarajevó)

Fotó: 1984 / Comité International Olympique (CIO) 

Bosznia-Hercegovina fővárosa 1984. február 8. és 19. között adott otthont a jelentős sporteseménynek, amivel  Jugoszlávia beírta magát az első szocialista országok közé , ahol olimpiai játékokat rendeznek. Szarajevó azonban nem csak ezzel büszkélkedhet.

A számos, versenyen rögzített rekord mellett nem elhanyagolható az a tény, hogy az Olimpiához szükséges teljes infrastruktúra kiépítése idő előtt megtörtént és a városban olyan technológiák kerültek felhasználásra, amelyek Európa-szerte ritkaságnak számítottak. A rendezvény előkészítésének keretében összesen 167 fő-, és több mint 400 segédprojekt valósult meg Szarajevóban és környékén. 

Miután a város megkapta a rendezés jogát - a japán Szapporóval vívott küzdelem után - , rekordszámú résztvevővel nyitotta meg a sporteseményt. A résztvevők - és kísérőik - nagyságrendileg 2500-an érkeztek a jugoszláv városba, a versenyen 998 férfi és 274 nő vett részt 49 versenyszámban. 

A téli olimpia versenyeinek a bosznia-hercegovinai főváros hegyei, Bjelašnica (férfi alpesi sí), Jahorina (női alpesi sí), Igman (sífutás, síugrás) és Trebević (bob), valamint Szarajevó városa adtak otthont. A legnagyobb eredményekkel a Szovjetunió és Kelet-Németország büszkélkedhetett 25, illetve 24 éremmel. 

A játékokon ezüstérmet szerzett műlesiklásban Jure Franko, egykori szlovén, jugoszláv válogatott alpesi síelő. Az ő nevét viseli ma a Trebević lejtőin található menedékház, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik a fővárosra. 

A szarajevói olimpia egyébként is gyorsan fellendítette a téli sportok és a kontinentális turizmus fejlődését, az egykori olimpiai helyszínek síszezonban mai napig megtelnek a sport szerelemeseivel és turistákkal. A háború természetesen az olimpiai helyszíneket sem kímélte, így némely sportágra már csak az egykori modern pályák romjai emlékeztetik a látogatókat. Az Igmanon mai napig láthatók az egykor szebb napokat élt sísáncok, míg a Trebevićen bárki végigjárhatja a mára leginkább a kerékpárosok által birtokolt, lerombolt bobpályát. 

A háború utáni években számos szarajevói olimpiai szimbólumot restauráltak (mint például a Zetra, a Bjelašnica és az Igman sípályái és sífelvonói), de ezek közül néhány még mindig helyreállításra vár.

Úgy tűnik, a bobpályának és síugrásnak még egy darabig várnia kell az esetleges rekonstrukcióra.

fotó: nkp.ba 

1994. február 5-én, pár perccel dél után egy Mrković irányából kilőtt 120 mm-es aknagránát csapódott a szarajevói zöldségpiac betonjába, ahol éppen több száz ember vásárolt. A hivatalos adatok szerint 67 civil vesztette életét és 139-en megsebesültek. Miután a sérülés következtében Hamburgban kezelt áldozat is életét veszítette, a halálos áldozatok száma 68-ra emelkedett.

Az 1992-től 1995-ig tartó bosznia-hercegovinai háború idején Szarajevó legforgalmasabb piaca, Markale volt az egyik lehetőség az ostromlott város lakóinak ellátására élelmiszerrel, illetve minden mással, ami bármilyen módon segíthette a város polgárait a háború és az ostrom nehéz napjainak túlélésében.

A Markale elleni merénylet heves nemzetközi reakciókat váltott ki, miután néhány óra elteltével Alija Izetbegović 17 ország elnökének, az Európai Uniónak, az EBESZ-nek, az ENSZ és NATO főtitkárának küldött levelében a beavatkozást sürgette. Butrosz Butrosz-Gáli levelet küldött a NATO főtitkárnak, amelyben a 824-es és a 836. sz-ú határozatra hivatkozva azonnali légicsapásokat sürgetett a szélsőséges szerb tüzérségi állások ellen.

Forrás: Aljazeera

 A piacon történt mészárlást megelőző napon, 1995. február 4-én három lövedék összesen 9 halálos áldozatot követelt és 18 civilt megsebesített; az áldozatok humanitárius segélyért és élelmiszerért sorakoztak Dobrinján. A civilek ellen elkövetett merénylet következtében Michael Rose tábornok, az UNPROFOR újonnan kinevezett bosznia-hercegovinai parancsnoka a bűnösök mielőbbi felderítését és a beavatkozást indítványozta, azonban továbbra is féltette az UNPROFOR katonáit a légicsapások eredményeképpen bekövetkező szerb megtorlástól Bosznia-Hercegovina egyéb területein.  Stanislav Galić, a Boszniai Szerb Köztársaság Szarajevó-Romanija hadtestének parancsnoka a vezérkar korábbi parancsának megfelelően ugyanis elrendelte, hogy a szerb köztársasági hadsereg minden egysége alkalmazzon zsarolást és nyomásgyakorlást a légicsapások elkerülése érdekében, amennyiben az mégis megtörténik, az UNPROFOR és más külföldi humanitárius szervezetek erőit el kell fogni és túszként kell tartani addig, amíg a NATO a légicsapásokat le nem állítja. A helyszínen tartózkodó katonák életéért való aggódás és az ENSZ tisztviselők túszul ejtésétől való félelem egyértelmű okai voltak annak, hogy az UNPROFOR bosznia-hercegovinai képviselői sokáig hivatkoztak arra, hogy „nem lehet tudni, ki lőtte ki a gránátot”, visszatartva ezzel a NATO beavatkozást.

Fotó: Institute for Research of Crimes Against Humanity and International Law

A következő napokban az ENSZ és a NATO több tárgyalást hívott össze, az UNPROFOR bosznia-hercegovinai parancsnoka azonban igyekezett meggyőzni a feleket, hogy ne sodorják háborúba a Nemzetközi Közösséget és tűzszünetre, illetve egy négypontos megállapodás aláírására szólította fel a feleket.

Az Észak-Atlanti Tanács 1994. február 9-i ülésén azonban ultimátumot fogalmazott meg, amely az alábbiakat tartalmazza:

1. Felháborodásának ad hangot a válogatás nélküli támadások miatt, amely az elmúlt napokban Szarajevó lakosságát sújtották
2. Kimondja, hogy Szarajevó ostroma folytatódik, az ebből eredő tragikus polgári áldozatokért a boszniai szerbeket terheli a fő felelősség
3. Emlékeztet arra, hogy 1994. január 11-én a Szövetség tagjainak állam- és kormányfői megerősítették, hogy a szövetség 1993. augusztus 2-i és 9-i határozatával összhangban kész légicsapásokat végrehajtani Szarajevó teljes elzárásnak megakadályozása érdekében
4. Elítéli Szarajevó folyamatos ostromát és annak befejezése érdekében felszólít a boszniai szerb erők nehézfegyvereinek (beleértve a harckocsikat, tüzérségi fegyvereket, aknavetőket, rakétavetőket és rakétákat) tíz napon belül történő kivonására, vagy átcsoportosítására és az UNPROFOR ellenőrzése alá helyezésére Szarajevó központjától 20 kilométeres körzetben, illetve Pale központjától két kilométeres távolságban
5. Felszólítja Bosznia-Hercegovina kormányát, hogy ugyanezen időszakon belül helyezze a birtokában lévő nehézfegyvereket a fent leírt szarajevói tilalmi zónába az UNPROFOR ellenőrzése alá és tartózkodjon a város jelenlegi konfrontációs vonalain belülről indított támadásoktól
6. Úgy határoz, hogy 1994. február 10., 24:00 (GMT) után tíz nappal a szarajevói tilalmi övezetben talált bármely fél nehézfegyverei, hacsak nem az UNPROFOR ellenőrzése alatt állnak, közvetlen és alapvető katonai támogató létesítményeikkel együtt NATO légicsapásoknak lesznek kitéve, amely az ENSZ főtitkárával szoros együttműködésben kerül végrehajtásra és összhangban lesz az Észak-atlanti Tanács 1993. augusztus 2-i és 9-i határozataival;
7. Elfogadja az ENSZ-főtitkár február 6-i kérését és ennek megfelelően felhatalmazza a Szövetséges Erők Dél-Európa főparancsnokát, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete kérésére légicsapásokat indítson tüzérségi vagy aknavetős állások ellen Szarajevó környékén (beleértve a tilalmi zónán kívülieket is), amelyeket az UNPROFOR szerint a polgári lakosság elleni támadásra használnak;

 Az ultimátum ez alkalommal – elsőként – határozott intézkedést helyezett kilátásba, és mivel az a fegyverek számának jelentős csökkenéséhez vezetett, bízni lehetett a pozitív fejleményekben. Mivel azonban a dokumentum nem tett említést a lehetséges légicsapások Biztonsági Tanács általi jóváhagyásáról, Oroszország február 10-i nyilatkozatában aggodalmát fejezte ki a tervezett légicsapások jogszerűségét illetően és újabb BT ülés összehívását sürgette, a február 14-15-i egyeztetések azonban nem hoztak új eredményt. Az a 836. számú határozat ugyanis, melyet 1993-ban Moszkva is megszavazott jogalapot biztosított a NATO ENSZ BT felhatalmazás nélkül történő beavatkozására és mivel a BT tagok jelentős része továbbra is a szerb agresszió megfékezését látta egyetlen lehetőségnek, nem volt esély a határozat megváltoztatására.

 Az intézkedés a fegyverek számának jelentős csökkenéséhez vezetett és a pozitív fejleményekre való tekintettel a légicsapások – a Markale ellen elkövetett második merényletig – elmaradtak.

Forrás:

• MASSACRE AT MARKALE MARKET FEBRUARY 5, 1994. | dr. sc. Merisa Karović-Babić | Institute for Research on Crime Against | humanity and international law, University of Sarajevo
• Bosznia-Hercegovina 30 éve a NATO felé | Fülöp Dóra | Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar

Fotó: Fülöp Dóra

Azok számára, akik jártak Szarajevóban, nem ismeretlen az óvárosi forgatag és a kis utcácskákban megbújó megannyi üzlet. A Baščaršija egyik jellegzetessége a turisták által csak bazárként emlegetett Kazandžiluk, melyben a szarajevói mesterek ma is hagyományos módszerekkel készítik a különböző használati- és ajándéktárgyakat.

Az első kézművesek

A szarajevói kézművesség története nagyjából egyidős a város történelmével, melyet Isa-Beg Ishaković 1462-ben alapított a Miljacka folyó partján. Kezdetben – az 1489-es dokumentumok alapján – a mesterek (kovácsok, kardkovácsok, csizmadiák) elsősorban a hadsereg szükségleteit kiszolgálva nyergeket, kardokat és különböző bőrtermékeket készítettek a területen. A későbbiekben hozzájuk csatlakoztak a patkókat, kosarakat, illetve asztalokat készítő munkások és nagyjából 1528 és 1536 között jelentek meg az ötvösök, az ezüstművesek és az ún. kazadzisok (rézművesek). A város a 19. század végére mintegy 70 különböző mesterséget és 400 kézműves terméket jegyzett, melyek közül a kovácsok termékei voltak a legnépszerűbbek.

A központ köré szerveződő mahala városszerkezet a kézműves üzleteket a kezdetektől bazárokra osztotta. Külön utcában kaptak helyet a hentesek, a bőrművesek, a kovácsok, vagy a szabók. Szarajevó óvárosának utcanévtáblái néhol a mai napig őrzik a mesterségek egykori elosztását.

Ipari forradalom

Szarajevó fennállásának több évszázados történelme során az egykor virágzó szakma igen nehéz helyzetbe került az ipari termelés megjelenésével. Egyes mesterségek a modern technológiák bevezetésével perifériára kerültek, más szakmák pedig az életformák változásával fokozatosan megszűntek (kardkovács, késkészítő). Miután Bosznia 1878-ban az Osztrák-Magyar Monarchia részévé vált, a területen tömegével kezdtek megjelenni a nyugatról érkező olcsó ipari termékek, ezzel pedig megnőtt annak az esélye, hogy a szarajevói mesterségek jelentős része örökre eltűnik. Ennek megakadályozása érdekében az ország vezetése új intézkedéseket vezetett be a kézműves tárgyak megőrzése érdekében. Megalakult a Kézműves Műhely, majd 1905-ben megkezdődött a mesterségekkel kapcsolatos oktatás és az intézkedéseknek köszönhetően sikerült megőrizni a régi mesterségeket.

Fotó: Fülöp Dóra

A Jugoszláv Királyság idejében a kézművesség az egyik legfontosabb iparággá fejlődött, a II. Világháború azonban újra nehéz körülmények közé taszította a mestereket.

A város üzleteinek listája szerint Szarajevóban 1950-ben összesen 742 üzlet működött, melyekben 1196 kézműves és 190 tanonc dolgozott. A kormány szövetkezeti rendszerbe próbálta tömöríteni a mestereket, ezért aki önként az államnak adta az üzletét, automatikusan állami kézműves státuszt és üzletvezetési jogot kapott. A kézművesek vonakodtak az üzletek átadásától, egy év alatt mindössze tizenegyen kaptak állami címet Bosznia-Hercegovinában.

Az idő előre haladtával az egyre sokasodó olcsó iparcikkek többször veszélybe sodorták a különböző mesterségeket, az állam és a kézműves iskola összefogásával azonban végül sikerült megállítani a folyamatot.

A 20. század végétől napjainkig

A délszláv válság ideje alatt a kézműves mesterek elsősorban a szarajevói polgárok túlélését segítő tárgyakat kezdtek készíteni. Megjelentek a szarajevói „bádogosok”, akik fatüzelésű kályhák készítésébe kezdtek, amikor a városban már sem ivóvíz, sem áram, sem fűtés nem volt.

Bár az évszázadok alatt sok mesterség kihalt, a szarajevói utcanevek mai napig az egykor virágzó mesterségekről tanúskodnak. Az a pár kézműves, akinek elődjei túlélték a nehézségeket, ma a Kazandžilukban tömörülnek és rendkívüli élményeket nyújtanak Szarajevó polgárai és a látogatók számára.

A Hidić testvérek és ami mögötte van

Itt, Szarajevó egyik legrégebbi utcáján, a Kazandžilukon találjuk a Hidić család üzletét, amely családi vállalkozásból mára világszerte ismert turisztikai látványossággá nőtte ki magát. A kis helyiségben megszámlálhatatlan, kézzel megmunkált használati és ajándéktárgy fogadja az ide betérő turistákat a kis hűtőmágnesektől a bosnyák kávéskészleteken keresztül az egészen elképesztő méretű fali díszekig. Kenan Hidić, a Hidić testvérek egyik tagja büszkén mesél a közös családi hagyományról.

Kenan (balra) és Adnan Hidić 

Fotó: A Hidić család archívumából

„Nagyapám, Mehmed 1935-ben kezdett foglalkozni a mesterséggel, ő adta tovább a tudást apukámnak, aki pedig továbbadta azt a testvéremnek és nekem. Kevesen foglalkoznak ezzel a mesterséggel Szarajevóban, nem könnyű elsajátítani. A szakmánk leginkább az ötvös munkához hasonlít, de míg az ötvösök kovácsolnak, a rézművesek vésőkkel különféle díszeket, motívumokat faragnak a rézbe.”

A Hidić család igazi lokálpatriótaként büszke arra, hogy mestersége révén Szarajevó történelmének részévé vált és igyekszik továbbadni a tradíciót, népszerűsíteni a szarajevói mesterséget szerte a világon. Emlékszem, pár évvel ezelőtt Kenan aggódva beszélt a családi vállalkozás jövőjéről, amikor kamasz fia érdeklődéséről kérdeztem. A most 18 éves fiatalt azonban mára éppúgy megbabonázta a mesterség, mint apját, vagy nagybátyját, így mára rendszeressé váltak az olyan családi programok, melyeken három generáció dolgozik az új ajándéktárgyak elkészítésén.

Fotó: A Hidić család archívumából

„Sok tanulás, biztos kéz, rengeteg türelem és gyakorlás szükséges ahhoz, hogy az ember elsajátítsa ezt a mesterséget. Az ókorban külön szakma volt a rézművesek és a faragók mestersége, mi azonban mindkettőt tanultuk – rézművesek és faragók vagyunk egyben. Ismernünk kell a rézvágás, hajlítás és szegecselés folyamatait, a különböző díszítéseket pedig vésési technikával rajzoljuk a fémre. Sablonok nélkül dolgozunk, így minden tárgyunk egyedi és minden ajándéknak megvan a maga története.”

Az elsősorban Bosznia-Hercegovinára jellemző motívumokkal díszített ajándéktárgyak igazán különleges hangulatot árasztanak és elhozzák Szarajevó hangulatát az otthonunkba. Ha látni akarjuk a boszniai hagyományok és a művészet találkozását, mindenképpen érdemes követni a kis fémes, kopácsoló hangokat az Óvárosban.

Fotó: sarajevo.ba

1995. augusztus 28-án a délelőtti órákban egy, a Trebević irányából kilőtt gránát csapódott a szarajevói Markale piac mellé. A támadás során 43 civil vesztette életét - köztük gyerekek - és összesen 84 szarajevói sérült meg. A város minden évben megemlékezik a vérengzésről. 

Az 1994. február 5-i eset - melyben 68 ember veszítette életét és 144-en sebesültek meg - után Markale 1995-ben másodszor szenvedett el súlyos támadást. Az augusztus 28-i eset fordulópontot hozott a háborúban, miután a NATO a civil lakosság elleni támadásra hivatkozva a beavatkozás mellett döntött:

„A CNN-n néztem. ... Láttam ezeket a szörnyű jeleneteket, ahogy az emberek vérben úszva fekszenek. Tulajdonképpen a ’94 februári támadás újrajátszása volt. Nem haboztam. Azonnal telefonáltam Szarajevóba és beszéltem egy kollégával. Azt mondta, Smith tábornok (Rupert Smith tábornok, az UNPROFOR szarajevói parancsnoka) visszafelé tart a parancsnokságra. Megkértem, mondja meg a tábornoknak, hogy az üzenetem egyértelmű: ha szerb fegyver volt, akkor a NATO készen áll a légicsapások azonnali megkezdésére.” – részlet egy Leighton W. Smith Jr. admirálissal készült interjúból
(Interview on Frontline https://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/shows/military/guys/smith.html )

A parancsot követően augusztus 30-án hajnal 2 óra 12 perckor célba értek a NATO Operations Deliberate Forces első bombái.

Josip Broz Tito emléke halála után több, mint 42 évvel sem halványul, nevét mai napig rendszeresen emlegetik a politikai és köznapi szférában egyaránt. Titot egyfajta mércének tekintik: egyeseknek a legnagyobb vezető, másoknak épp a kevésbé szép idők szimbóluma – tagadhatatlan azonban, hogy emléke elevenen él a mindennapokban.

Az elmúlt napokban felerősödtek a viták Tito körül, miután pár nappal ezelőtt a 28. Sarajevo Film Festival megnyitóján bemutatták Jasmila Žbanić Emerik Blumról, az Energoinvest egykori igazgatójáról és polgármesterről szóló filmjét. A fesztivál előtti különvetítés – a mellett, hogy rengeteg nézőt vonzott – sok szarajevóiból váltott ki komoly érzelmeket.

Jasmila Žbanić egy, a Radio Sarajevonak adott interjúban elmondta: „A nézőket elbűvölte, amit láttak. Blum jövőképe, zsenialitása, képességei, intelligenciája olyan, ami teljesen magával ragadja az embert. Az emberek elérzékenyültek, amikor felidézték, hogyan vált Bosznia-Hercegovina rövid idő alatt a II. világháború utáni lepusztult országból fejlett, sikeres, modern állammá. Látva, milyenek voltunk, sírtak a büszkeségtől. Aztán sírtak a szomorúságtól azért, ahol ma tartunk.”

„A munka- , erkölcs- és életfilozófián keresztül Blum megmutatta az utat a sikeres munkavégzéshez és üzletkötéshez, a társadalom fejlődéséhez. Amit Blum felépített, azt ma lerombolják. Az elmúlt harminc év politikai célja az, hogy felejtsük el, hogyan éltünk és elfogadjuk, hogy a mai a normális. Nem kell ünnepelni Blumot, aki egy romokban heverő, írástudatlan Bosznia-Hercegovinából épített dollármilliárdos üzleteket, adott ezreknek ösztöndíjat, munkát, lakhatást, vagy nyári vakációt.”

Az 1970-es években 23 ezer alkalmazottal, 52 gyárral, a nyolcvanas években pedig több mint 50 ezer alkalmazottal és száz céggel, gyárral és tudományos intézettel dolgozott. Hol tartunk ma, harminc évvel a háború kitörése után? Nincs jövőkép, nincs előremutató program. Az egyetlen jövőkép, amit az ország fel tud mutatni a konfliktus, a háború, a sebezhetőség.”

Bár a film jelenleg is gyártási fázisban van és a rendező felkérte Szarajevó polgárait a birtokukban lévő magánarchívumok közzétételére, míg egyesek lelkesen üdvözölték a történet feldolgozását, mások úgy ítélik meg, a korszak nem érdemli meg a dicséretet. A téma még inkább aktuális most, a bosznia-hercegovinai választások közeledtével, ahol a titói szociális jólét amúgy is gyakran áll szemben a jugoszláv szocializmus negatív példáival. Jellemző, hogy a volt Jugoszlávia előnyei és hátrányai Tito személyén, a titoizmus paradigmáján keresztül kerülnek bemutatásra.

Pro és kontra nézetek

Tito ma is gyakran jelent politikai inspirációt a kor közszereplői számára, hogy véleményt nyilvánítsanak. A jelenlegi pártokat (vagy egymást) kritizáló politikusok megszólalásaiban újra és újra előkerül a marsall sikeres nemzete, máig lerombolhatatlan emléke. Kritikusai ezzel szemben gyakran emlegetik a szabadság hiányát, az elnyomást, a háttérben rejlő gazdasági válságot.

Photo: sarajevotimes.com

Husnija Kamberović boszniai történész így írja le a jelenséget:

„Tito valóban egy történelmi időszakot szimbolizál és az időszakhoz való viszonyulás az ő személyéje iránt érzett érzelmekben nyilvánul meg. Sokan kritikák nélkül, pozitívan viszonyulnak az elnök örökségéhez és Tito Jugoszláviáját úgy mutatják be, mint ahol „folyt a méz és a tej”. Mások csak erőszakról, a szabadságjogok eltiprásáról beszélnek. Az 1945/46 utáni elnyomás, az 1950/51-es éhínség és az 1970-es évek jóléte nem ugyanaz. Mégis mind Tito volt, vagyis az, amit szimbolizál.”

A Tito iránt érzett alapvető érzések, amikkel ma rendelkezünk képesek a szélsőségekig kimozdulni. Amikor politikai célok elérésére van szükség, mindenki használja, amikor pedig a szélsőséges politikát kell igazolni, a volt Jugoszlávia legrosszabb példái kerülnek elő.

Ennek ellenére Tito ma is él azok történeteiben, akik dühösek a mai politikára és az etnikumok közti problémákra, ideális példaként említve az egykori elnök oktatási rendszerét, az egészségügyi és szociális ellátást.

„Tito és a szocializmus egy másfajta társadalmat hozott létre, amely ugyan nem tudta felépíteni az egyenlők társadalmát, mégis jóval kevesebb volt a különbség az emberek között, mint ma. Ezért van az, hogy az alacsonyabb társadalmi osztályoknak jóval több okuk van pozitívan gondolkodni Tito korszakáról, míg az új elitek igyekeznek minél jobban elszakadni a korszaktól, bár vagyonuk jelentős részét a titoizmusban keletkezett birtokok privatizációjával szerezék„– mondta Kamberović.

„Pozitív tapasztalatokat kell meríteni mindabból, amit Tito elnök jól csinált és tanulni kell minden rosszból, hogy ne kövessük el ugyanazokat a hibákat. Végtére is erre szolgál a történelem.” – tette hozzá.

Forrás: Klix.ba ; Radiosarajevo.ba

Kiemelt kép: http://www.stacjabalkany.pl/smierc-tito/ 

Štrbački buk - a szerző felvétele

A Bosznia-Hercegovina és Horvátország határán található Una folyó számtalan rejtett kincset tartogat az oda látogatók számára. Annak ellenére, hogy Bosznia - részben a délszláv válság után visszamaradt aknák, részben pedig a kedvezőtlen gazdasági és politikai feltételek miatt - kevésbé rendelkezik gondosan kiépített túraútvonalakkal, mint hazánk, az Una Nemzeti Park így is számtalan élményt kínál. 

Ezek egyike az Orašac város felől az Una fölé magasodó Štrbački buk vízesés, mely vízállástól függően 18-24 méterről zuhan a mélybe lenyűgöző látványt nyújtva ezzel. 

Fotó: Dedo Musić - Rafting Centar Discover Bihać

A folyó természetesen egy rafting útvonalnak is otthont ad, amely III-IV nehézségi fokával kisebb tapasztalattal rendelkező turisták számára is teljesíthető. Gyakorlatunkat mi egy előző napi, könnyebb pályán szereztük meg, a  fizikai állóképesség azonban kétségtelenül előnyt jelent a közel hatórás, igen adrenalindús evezéshez.
Bár a környékre látogató külföldiek jelentős része kizárólag a rafting miatt keresi fel a boszniai Bihaćot (az Una Nemzeti Park területén található legnagyobb város), ha időnk engedi, érdemes megismerkedni a jugoszláv időket idéző strandokkal és kempingekkel is, amik a folyóparton terülnek el. 

Kulen Vakuf - a szerző felvétele

A környék legfontosabb bevételi forrása egyértelműen a turizmus, ezért számtalan lehetőség közül választhatnak az érdeklődők. A precízen kiépített, de természetes környezetben található Japodski Otoci bungalókkal, vagy teljes panorámát biztosító "kapszulákkal" várja vendégeit, míg a helyi élet szerelmeseinek Kulen Vakuf városa biztosíthat remek bázist. 

2004. július 23-án avatták fel Mostarban a háború után felújított Öreg hidat, a keleti építészet 16. századi remekét, melynek helyreállítása az előkészületekkel együtt közel hét évig tartott.

A mostari Stari Most a Neretva folyó felett - a szerző felvétele

Kíméletlen tüzérségi támadás
1993. november 9-én a horvát erők egységei kezdték rombolni a hidat, amely a nagyszámú közvetlen tüzérségi támadás következtében leomlott. A híd lerombolásáért Slobodan Praljak horvát tábornokot nevezték meg közvetlen felelősnek, aki végül a délszláv válság idején elkövetett súlyos bűncselekmények miatt állt a hágai Nemzetközi Törvényszék elé. 2017. novemberi ítélethirdetésén – miután a Törvényszék 20 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte – a tárgyalóteremben mérget ivott és meghalt. 

Nemzetközi összefogás 
A délszláv válság után azonnal megkezdődött a híd újjáépítésének megszervezése az UNESCO felügyelete alatt. A munkálatok nagyszabású nemzetközi szakértői támogatással zajlottak, amelynek magyar vonatkozásai is vannak: A magyar békefenntartó SFOR alakulat, a Magyar Műszaki Kontingens katonái 1997. szeptember 29. és november 23. között emelték ki a híd darabjait a folyóból.
„A Hídépítő felajánlása és a mostari polgármester megkeresése után kapta meg a magyar kontingens a feladatot – a 662-es számú parancsot –, hogy az Öreg híd felújításának első lépéseként a magyar búvárok derítsék fel a folyót, s ennek alapján tegyen javaslatot a kövek kiemelésre és annak idejére.
A magyar búvárok rövid időn belül el is végezték a folyó felderítését. A természeti paraméterek mellett arra voltak kíváncsiak, hogy a mederfenéken hol fekszenek a kövek, s milyen módszerrel lehetne azokat kiemelni. Mivel a szűk folyómeder miatt semmilyen daruval nem lehetett a víz fölött manőverezni, úgy döntöttek, hogy a pontonhidak építésére használt PMP hídkompokból készítenek egy katamarán úszó aljazatot, amire kiemelő szerkezetet terveztek, hogy ezen emelő segítségével szedjék ki az 50–60 tonnára becsült köveket a vízből” – részlet a honvedelm.hu cikkéből

Az UNESCO kulturális öröksége
A mostari Öreg-híd (Stari most) egy erős, négy méter széles és harminc méter hosszú íves szerkezet, amely huszonnégy méteres magasságával egyedülálló módon uralja a Neretva folyót. A híd mindkét oldalon egy-egy védelmi toronnyal végződik: északkeleten Hellebia, délnyugaton Tara. Az ív helyi mészkőből készült, alakja az anyagok szabálytalanságának eredménye. A köveket acélcsapokkal rögzítették, a furatokat pedig ólommal öntötték ki.

Mostart évente turisták százezrei keresik fel, hogy megcsodálják az egyedülálló kőhíd szépségét, amely története során számtalan művészt ihletett meg.

1992-ben a boszniai szerb erők három koncentrációs tábort alakítottak ki Prijedor város környékén. A Trnoplje, Keraterm és az Omarska számos bosnyákot és horvátot tartott fogva - köztük nőket és gyerekeket - rendkívül rossz körülmények között. A foglyok mindennapos erőszakkal és kínzással néztek szembe.

Fogvatartottak a Keraterm táborban - Arhiv/SarajevoTimes

Az egykori kerámiagyár, a Keraterm területén létrehozott táborban 1992. május végétől augusztus elejéig több, mint 3000 fogoly raboskodott. A legnagyobb mészárlást a szélsőséges boszniai szerb erők július 23-ról 24-re virradóra követték el, amikor megközelítőleg 200 fogvatartottat mészároltak le különös kegyetlenséggel: az emberekkel teli helységet elgázosították, majd az ajtón menekülő fogvatartottakat összehangolt géppuskatűzzel kivégezték. 
Bár a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICTY) a Slobodan Milošević elleni vádiratban a Keraterm-beli bűncselekményekre is hivatkozott, az egykori szerb szélsőséges vezető halála miatt az eljárás idő előtt véget ért. Habár a táborban szolgálatot teljesítő egykori őrök és adminisztratív dolgozók közül többeket jogerősen bűnösnek nyilvánítottak, az áldozatok családjai szerint az elkövetők egy részének felelősségre vonása nem kárpótolja a hozzátartozókat az embertelen cselekedetekért.
A Keraterm tábor fogvatartottainak holttestét  évekkel később Tomašica, Stari Kevljani és Jakarina Kosa különböző tömegsírjaiból gyűjtötték össze.

Forrás: Dnevni Avaz

Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina hármas államelnökségének szerb tagja a napokban arról beszélt,  fel kellene osztani az országot a három etnikum között. A politikus hozzátette, a boszniai szerb entitás rendelkezéseit több ízben elítélő Alkotmánybíróság, illetve Christian Schmidt főképviselő döntéseitől függetlenül a Boszniai Szerb Köztársaság továbbra is a saját útját fogja követni.
"Tudjuk, hogyan kell viselkednünk, érvényesíteni fogjuk a jogainkat, akármit írjon is a hazug Schmidt" - mondta Dodik. 
"Úgy gondolom, a muszlimoknak is jobb lenne, ha lenne egy saját államuk, amit Boszniának hívnak, Hercegboszna (többségében horvátok által lakott terület - a szerk.) pedig a saját működési területén lenne, de ezt majd a horvátoknak kell eldönteni." - tette hozzá
A hármas államelnökség tagja szerint Bosznia-Hercegovina külföldiek tevékenységéből próbálja fenntartani magát, akik felhatalmazás nélkül hoznak létre különböző intézményeket az országban. Véleménye szerint ezek az intézmények szándékosan akadályozzák a boszniai szerbek gazdasági fejlődését.

Drinai vízerőmű a vita középpontjában
A Boszniai Szerb Köztársaság és Szerbia miniszterelnöke, Radovan Višković és Ana Brnabić 2021. májusban részt vett a Drina folyóra tervezett 93 MW-os Buk Bijela vízerőmű építésének alapkőletételén. A létesítménynek a tervek szerint négy év alatt kell elkészülnie.

Híd a Drinán a boszniai Višegradnál - a szerző felvétele

A HPP Buk Bijela az Elektroprivreda Srbije (EPS) és az Elektroprivreda Republike Srpske (ERS) energiaszolgáltatók közös 220 millió eurós projektje. A Hidroenergetski Sistem (HES) Gornja Drina vegyesvállalatban az EPS a többségi tulajdonos 51%-kal, míg a fennmaradó részt az ERS irányítja. A HES Gornja Drina-t azért hozták létre, hogy a Drina folyó felső szakaszán három erőművet építsenek: Buk Bijela, Foča (44 MW) és Paunci (43 MW).
A Buk Bijelában 57 méter magas gravitációs gát lesz, a várható éves termelés 332 GWh. A projektfejlesztés több évtizeddel ezelőtt kezdődött, kezdetben Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Szerbia részvételével, nagyobb kapacitással tervezve. 
Radovan Višković, a Szerb Köztársaság miniszterelnöke szerint a projekt életet, kapcsolatot, túlélést és jólétet jelent, Ana Brnabić szerb miniszterelnök pedig azt mondta, hogy az új HPP új kezdetet jelent Szerbia és a Szerb Köztársaság közötti kapcsolatokban.
Annak ellenére, hogy a gát építése a Boszniai Szerb Köztársaság területén valósulna meg, a bosznia-hercegovinai jogszabályok nem teszik lehetővé a beruházás Alkotmánybíróság, illetve Bosznia-Hercegovina parlamentjének hozzájárulása nélküli lefolytatását. Bisera Turković, Bosznia-Hercegovina külügyminisztere elmondta, hogy a Bosznia-Hercegovina szerb fennhatósága alatt álló Szerb Köztársaságnak nincs állami hozzájárulása a Buk Bijela HPP építéséhez.
"Szerbiának tudnia kell, hogy az állam hozzájárulásával nem rendelkező, a bosznia-hercegovinai Alkotmánybíróság döntéseit ellenző projekt indítása nem csak gazdasági károkat okozhat, de a Szerbia és Bosznia-Hercegovina közötti kapcsolatokat is veszélyezteti – mondta. Radovan Višković boszniai szerb politikus azt válaszolta, hogy az erőmű építése nem tartozik Bosznia-Hercegovina fennhatósága alá.
"Az építési engedélyek megadása a Szerb Köztársaság Koncessziós Bizottságának hatáskörébe tartozik, így a szerb kormánynak a Szerb Köztársaság kormányán kívül senki mással nem kellett egyeztetnie" – mondta.

Civilek a Drináért
NGO-k, illetve az extrém sportok szerelmesei arra figyelmeztetnek, hogy beláthatatlan következményekkel járhat a tervezett gátak megépítése, ezért a beruházás leállítását szorgalmazzák - áll a szarajevói Aarhus Center és a banja lukai (a Boszniai Szerb Köztársaság de facto központja) Környezetvédelmi Központ közös állásfoglalásában. A Drina és mellékfolyói világszerte veszélyeztetett lazacfélék fontos élőhelye és egyre népszerűbb turisztikai célpont. 
2020 decemberében a bosznia-hercegovinai parlament képviselőházának 24 tagja eljárást kezdeményezett az Alkotmánybíróság előtt a Szerb Köztársaság azon döntése ellen, hogy építési engedélyt adott ki a három erőmű megépítésére, mivel az állami tulajdonra vonatkozó határozatokat - mint például a nemzetközi határokon található folyók ügyében - csak központi kormányzati szinten lehet meghozni. Az Espoo Bizottsága előtt is folyamatban van egy ügy, amiért Bosznia-Hercegovina nem egyeztetett Montenegróval a határokon átterjedő környezeti hatásokról, míg a szarajevói Aarhus Központ pert indított a Szerb Köztársaság Legfelsőbb Bíróságához az erőművek elavult környezeti hatásvizsgálata miatt.

Forrás: Klix.ba , Balkan Green Energy News